A Csipkésben táboroztak

A Csipkésben táboroztak

Augusztus 12–15. között a zabolai Csipkésben negyedik alkalommal rendezték meg a Természet – Az élet forrása elnevezésű tábort.

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület által a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADI SIMD), az Aquacov – Közösségfejlesztési Egyesület és a Fepra International Rt. támogatásával szervezett négynapos táborban huszonnégy 10 és 15 év közötti kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, dálnoki, kézdiszentléleki, gelencei és szárazpataki gyerek vett részt.

A zeneszóra ébredő táborlakók tornával, tánccal, jógával, illetve szaladással indították a napot, ellátogattak a helyi Csángó Néprajzi Múzeumba, a Mikes-kastély udvarába, megmártóztak a kalákával felújított népi feredő vízében, közben a hat felnőtt önkéntes által vezetett, játékos foglalkozásokon és a rövid előadások alatt környezetvédelemről, a víz minőségének megőrzéséről, az egészséges táplálkozásról hulladékgazdálkodásról és újrahasznosításról tanultak. A látványos tábortűzzel zárt táborról Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke lapunknak így nyilatkozott: „Évről évre túljelentkezés van, most is hatan szorultak várólistára. A gyerekek egymást toborozzák, ami öröm számunkra.”

Forrás: hirmondo.ro https://www.hirmondo.ro/kultura/a-csipkesben-taboroztak/