Jól vizsgázott a hulladékgazdálkodási rendszer

Az intézményi kapacitás megerősítése, a hulladékgazdálkodási projektek működésének javítása volt a témája annak a háromnapos munkalátogatásnak, amelyet április 2-a és 4-e között tartottak az Európai Fejlesztési Bank és a romániai Ramboll konzultáns cég szakemberei a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesületnél.

Kovászna megye legnagyobb értékű pályázatát a környezetvédelmi operatív programból finanszírozták, a beruházás értéke közel 25 millió euró volt. A pályázatban Kovászna Megye Tanácsa 2,5 millió eurós önrészének finanszírozását vállalta és a projekt révén Maksa és Lécfalva között, közel 16 hektáron építette meg azt a korszerű hulladéktárolót, hulladékválogatót és komposztáló üzemet, amely ma az egész megye lakosságát kiszolgálja. A legnagyobb beruházást a lécfalvi integrált hulladékkezelő központ és a kézdivásárhelyi átrakó állomás megépítése jelentette, aminek értéke 33 millió lej volt, ugyanakkor több mint 30 millió lejbe került a bodzafordulói, kovásznai, kézdivásárhelyi, valamint a sepsiszentgyörgyi régi szeméttelepek bezárása. A munkalátogatás alkalmával a szakemberek első sorban azt vizsgálták, milyen mértékben tartotta be a pályázó azokat az előírásokat, amelyeket az integrált hulladékgazdálkodás keretén belül vállalt.

A munkalátogatást követően Emanuel Borel, az Európai Fejlesztési Bank képviselője elmondta: látogatásuk célja az volt, hogy meggyőződjenek arról, milyen stádiumban van Kovászna megyében a hulladékgazdálkodás. „Elmondhatom, hogy hasonló munkalátogatásokon vettem részt egy technikai szakapparátussal együtt, és arra a következtetésre jutottunk, hogy itt a hulladékgazdálkodás és minden, ami idetartozik, így a szelektív hulladékgyűjtés, annak szétválasztása, tárolása tényleg európai színvonalon működik. Természetesen észleltünk néhány olyan dolgot is, amit a jövőben fejleszteni kell, de ezeket megbeszéltük a hulladékgazdálkodási egyesület képviselőivel és megoldhatóak a jövőben. A hulladékgazdálkodás a megyében jó kezekben van, jó csapatmunka folyik itt, minden feltétel adott, hogy rendben menjenek a dolgok. A csapat tudja a dolgát, folyamatosan keresik a jó megoldásokat, így tervezve a jövőt. Kovászna megye hulladékgazdálkodás terén jó kezekben van, és elmondhatom, hogy az elsők között vannak országos szinten, ahol az integrált hulladékgazdálkodás működik, jól működik. Remélem, ez a jövőben is így marad” – összegezte helyszíni tapasztalatait Emanuel Borel.

„Számunkra jó visszajelzés ez a munkalátogatás, hiszen visszaigazolást és megerősítést kaptunk arra, hogy mindaz, amit elterveztünk és nap mint nap elvégzünk, az jó. Ez nem valósulhatna meg a lakosság pozitív hozzáállása nélkül, de ugyanúgy nem működhetne a megyei tanács, az önkormányzatok, a lécfalvi lerakatot működtető cég és a megyében működő hulladékbegyűjtő vállalatok nélkül. Az egyik legnagyobb erősségünk az összefogás és a közös cél, ami nem más, mint egy olyan integrált hulladékgazdálkodás, ami az emberek érdekeit szolgálja” – mondta Ambrus József, a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület igazgatója.

(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)

Forrás: hirmondo.ro