Könnyű olcsónak lenni, ha csalsz

Könnyű olcsónak lenni, ha csalsz

Úgy nem kunszt olcsónak lenni, ha csalsz – állapította meg tegnapi sajtóértekezletén Ambrus József. A Kovászna Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADI SIMD) igazgatója szerint a vonatkozó kormányrendelet miatt körülbelül egy lejjel kell emelni január 1-jétől a szemétbegyűjtési díjat, miközben vannak az országnak olyan részei, ahol „fütyülnek a törvényre”. 

Ambrus szerint „az úgy nincsen jól”, hogy mi „esünk át a fejünkön”, hogy betartsuk a törvényt, máshol pedig egyszerűen eltekintenek ezektől.

Az emelés arra a kormányhatározatra vezethető vissza, amely szerint tonnánként 30 lejről 80 lejre emelik azt a díjat, amit fizetni kell minden kommunálishulladék-gyűjtő gödörbe elhelyezett szemét után. Ezt úgy lehet részben elkerülni, hogy nagyobb mértékben különválogatjuk az újrafelhasználható anyagokat, mert akkor kevesebb jut a gödörbe – magyarázza a szakember.

– Még ezzel sem volna baj, hisz várható volt, hogy az Európai Unió rajtunk is átveri a körkörös gazdaságra vonatkozó, egyébként más tagországokban is érvényes elveket. A dologban az az erősen frusztráló, hogy miközben itt mi lekörözzük gyakorlatilag az egész országot a szelektív hulladékgyűjtésben és mégis tarifaemelésre kényszerülünk, máshol fütyülnek a törvényre, vagy egész egyszerűen csalnak – közölte az igazgató.

Ambrus úgy állt a dolog mellé, hogy ő „holnaptól püspöknek áll”, ha olyan megyében ahol egyáltalán nem működik EU-s hulladéklerakó, 26 olyan település lehet, amelyek teljesítették az 50%-os szelektív hulladékgyűjtési célt, és ezért nem kell fizetniük. Még ennél is dühítőbb, hogy – úgy hallották – vannak olyan települések, amelyek tudomást sem vesznek erről a törvényről. Hogy ezt leellenőrizze, Ambrus Fejér László Ödön szenátorhoz fordult, aki a maga során Viorica Dăncilă volt kormányfőtől kért tájékoztatást.

A válaszból kiderül – mondta el a sajtóértekezleten jelen lévő Fejér –, hogy Románia 3.188 közigazgatási egységéből 2.099 jelenti le kötelezettségét, és mindösszesen 1.754 fizeti be az illetéket, 345 azt állítja, hogy teljesítette a tervet és ezért nem kell fizetnie.

– Tehát jelenleg ott tartunk, hogy a települések egyharmada nem jelent, és körülbelül fele nem fizet semmit, ezért emelik a többieknek a díjat, ez pedig semmiképpen sincs rendben – mondja a szenátor.

A jelenleg érvényes szabályok szerint, ha a háromszékiek által évente a gyűjtőgödörbe letett 50.000 tonna szemetet beszorozzuk a 80 lejes illetékkel, és visszaosztjuk a 145.000 személlyel és 12 hónappal, akkor, áfával együtt, havi 2,73 lejes emelés jönne ki.

– Ennyivel nem kell emelni a begyűjtési díjat, mert az öntudatos háromszéki embereknek hála, a szelektíven gyűjtött hulladék aránya megye szinten is elérte a 27%-ot, s ez egy bődületes nagy szám, hisz máshol 3-4% körül vannak. Nálunk Kommandón, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen a 40%-ot is meghaladja a szelektív gyűjtés aránya, ezért ennek az összegnek több mint felét „ledolgoztuk”, de még így is marad egy 1 lejes emelés, amit valószínűleg január 1-jétől lesznek kénytelenek a begyűjtők bevezetni – magyarázza Ambrus József.

Forrás: kirmondo.ro https://www.hirmondo.ro/kovaszna-megye/konnyu-olcsonak-lenni-ha-csalsz/