Barót a megyével közös úton

By 28 június 2019július 5th, 2019Média

Három ellenszavazattal Barót tanácsosai jóváhagyták, hogy a város is csatlakozzon a Kovászna megyei hulladékgazdálkodási egyesülethez (ADI SIMD Covasna). A 2009-ben alakult egyesületnek eddig a megye közigazgatási egységei közül egyedül Barót nem volt tagja, és ha most sem társul, azt kockáztatta volna, hogy lakóinak nyakában marad a szemét – hangzott el a hétfői tanácsülésen.
Lázár-Kiss Barna polgármester elmondta, a tagság évi 15 ezer lejes díjjal jár, ám a városnak csatlakoznia kell az egyesülethez, egyébként azt kockáztatja, hogy kimarad a megye hulladékgazdálkodási rendszeréből, így szemetét sem tudják majd a lécfalvi hulladékkezelő központban fogadni. „Más megyében pedig jóval több pénzt kérnének azért, hogy a szemetet ott lerakhassuk” – hangsúlyozta.
Ambrus József, a megyei hulladékgazdálkodó egyesület igazgatója is jelen volt az ülésen. Ő továbbmenve arra intette a helyieket, hogy amennyiben nem társulnak, egy-két év után egész egyszerűen Barótnak nem lesz, amit kezdenie a szeméttel, azt sehol nem fogják fogadni.
Nagy István tanácsos volt az egyedüli, aki megkérdezte, milyen hasznuk van a baróti embereknek abból, hogy a szemét gyűjtését végző cég, a sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. több mint egymillió lej értékű helyi tulajdont (például szemetesautót) használ, hiszen eddig az árak csak emelkedtek. „Politikailag ránk erőltették ezt a közös hulladékgazdálkodást, kedvezményt azonban semmit sem kaptunk” – nyomatékosította. Egyértelmű választ nem kapott, csak általánost, miszerint a szemét ára csak tovább emelkedhet, ha Barót folytatja az akadékoskodást. Végül ő és két néppárti kollégája nem szavazták meg a határozattervezetet, melyet a többség akaratának megfelelően elfogadtak.
A rendkívüli tanácsülésen a baróti Váncza Tibor megyei tanácsos is jelen volt, aki a megye néhány, Erdővidéket érintő rendelkezéséről szólt. Mint említette, Erdővidék idén is „kiemelkedő” figyelmet kap a megyétől, egyebek mellett a 122-es és 131-es megyei utak rehabilitációja révén. Úgy vélte, jövőben lejárnak a közbeszerzések, és neki lehet fogni a munkának, amely, ha elkészül, Barót gazdasági helyzetének javulását eredményezi.
Megemlítette a nagyajtai híd átépítését is, továbbá egy érdekesnek tűnő tervről beszélt. A vízszolgáltatást megyei szinten tömörítő Aquacov Közösségfejlesztő Egyesület – melynek jelenleg ő az elnöke – a sepsiszentgyörgyi Goscom Rt.-vel közösen a megyei ivóvízellátó-rendszer felújításának stratégiáját készítik, ennek értelmében tervbe vették, hogy a vezetékes vizet Erdővidékre hozzák Bölönön, Nagyajtán, Baróton át Nagybaconig, Bardocig.
– Több erdővidéki község is jelezte, ránk bízná a vezetékes víz szolgáltatásának működtetését – magyarázta. – Barótnak is ezt az utat kellene követnie. Ugyanakkor az Aquacov Egyesület keretében látnék nagyobb esélyt arra, hogy a Baróthoz tartozó öt faluban is kiépüljön végre a vezetékes víz hálózata. A 2022–27-es időszakra vonatkozó terv előnye az is, hogy az új hálózatok kiépítésének költsége a helyi önkormányzatokat, például a barótit nem terhelné, azt a megye állná. <<

Forrás: hirmondo.ro

Leave a Reply