Kiszámolták, hány évig nem kell aggódniuk a hulladékfelhalmozás terén a háromszékieknek

By 28 június 2019július 5th, 2019Média

Végleg lezárult a Kovászna megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer kiépítését célzó pályázat – értesítette a Kovászna megyei önkormányzatot az európai alapok minisztériuma. Tamás Sándor megyeitanács-elnök keddi sajtótájékoztatóján rámutatott, ezzel egy tízéves folyamat zárult le.

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke szerint a Központi Fejlesztési Régióban Háromszéken egyedüliként üzemelték be a rendszert. Országos szinten harminckét uniós pályázat volt, de Kovászna megye mellett csak Argeș, Beszterce és Botoșani megyékben működik a rendszer. A húszmillió eurós pályázatból bezárták a négy háromszéki város szemétlerakóját, megépítették a lécfalvi lerakót és válogatóüzemet, ahol jelenleg 53 alkalmazott dolgozik. A lerakó első cellájának kapacitása 481 ezer tonna, ami kilenc évre elég, ám amennyiben hatékonyan szelektálnak, és kiveszik a komposztálható hulladékot, tizennyolc évig is használható. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos nevelésre, az elmúlt fél év alatt több mint ezer fiatal látogatta meg a lécfalvi központot.

Ambrus József, a Kovászna Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Egyesület igazgatója elmondta, a rendszer beindítása óta, vagyis fél év alatt megsokszorozódott az újrahasznosítható hulladék mennyisége: vidéken 1,2 százalékról 12 százalékra, városon 10 százalékról 26 százalékra nőtt a szelektív hulladék aránya. A következő hónapokban megpróbálják a lebomló hulladékot is külön gyűjteni, komposztálni. Terveik között szerepel, hogy beszereznek egy másfél millió eurós mechanikai-biológiai hulladékkezelő berendezést, mellyel tovább csökkenthetik a lerakóba kerülő mennyiséget.

A kiépített rendszerhez Barót városa is csatlakozik, ezt az egyesület tagjaként negyvenöt közigazgatási egység már megszavazta, amit szerdán bírósági döntésnek kell véglegesítenie.

Forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/kiszamoltak-hany-evig-nem-kell-aggodniuk-a-hulladekfelhalmozas-teren-a-haromszekieknek

Leave a Reply